Értesítés fontos jogszabály változásáról

Tisztelt Vendégünk!
Szeretnénk felhívni vendégeink figyelmét egy nagyon fontos jogszabályváltozásra, amelynek értelmében 2021. szeptember 1. napjától kezdődően a szálláshely – szolgáltató köteles a vendégei bizonyos okmányait elkérni és annak adatait rögzíteni és egy központi elektronikus tárhely felé továbbítani.
A jogszabály az alábbiakban olvasható:
A 2016. évi CLVI. törvény 9/H. §-a alapján
(1) A szálláshely-szolgáltató – az érintett és mások jogainak, biztonságának és tulajdonának védelme érdekében, továbbá harmadik országbeli állampolgárok és a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek tartózkodására vonatkozó rendelkezések betartásának ellenőrzése céljából – a bejelentkezéskor a szálláshelykezelő szoftver útján a Kormány rendeletében kijelölt tárhelyszolgáltató által biztosított tárhelyen rögzíti
a) a szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő családi és utónevét, születési családi és utónevét, születési helyét és idejét, nemét, állampolgárságát valamint anyja születési családi és utónevét,
b) a szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő személyazonosításra alkalmas okmányának, illetve útiokmányának azonosító adatait, harmadik országbeli állampolgár esetében a vízum vagy tartózkodási engedély számát, a beutazás időpontját és helyét, valamint
c) a szálláshely-szolgáltatás címét, a szálláshely igénybevételének kezdő és várható, valamint tényleges befejező időpontját.
(2) A szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő az (1) bekezdés b) pontja szerinti okmányt a szálláshely-szolgáltatónak az adatok rögzítése céljából bemutatja. Az okmány bemutatásának hiányában a szálláshely-szolgáltató a szálláshely-szolgáltatást megtagadja. Nem kell rögzíteni azt az adatot, amelyet az (1) bekezdés b) pontja szerinti okmány nem tartalmaz.

Üdvözlettel,
Napfény Hotels Kft kollégái.